NEMZETKÖZI IRODALMI VERSENY   

EURÓPAI TÁRCA
2002

VISEGRÁDI TÁRCA
2002

Visegrád elé
Az Európai tárca irodalmi versenyének idei jubileumi tizedik évfolyama a Visegrádi tárca alcímet kapta. De nem ez az első alkalom, hogy immár hagyományosnak mondható verseny, melyre a Morvaországi és Sziléziai Írók Szövetsége és más társrendezők szervezésében kerül sor, nyitva áll azon országok előtt, melyeket összefoglalóan a V4 rövidítéssel szokás jelölni. 1991-ben, mikor a verseny első alkalommal hirdettük meg, részt vettek rajta magyarországi, lengyelországi és természetesen csehszlovákiai szerzők is, és pályáztak francia, német és brit tárcaírók is. Habár a kezdeményezés formális struktúrája az elmúlt kilenc évfolyam során számos változtatáson ment keresztül, amit egyébként az is tanúsít, hogy a versenyt időközben néhányszor szüneteltették, "az alapítók" eredeti célkitűzése és a verseny eszméje csorbítatlanul fennmaradt. Ez pedig nem más, mint lehetőséget teremteni a különböző országok tárcaíróinak összevetésére. Egy olyan műfaj számára, amely irodalom és újságírás határmezsgyéjén áll, egy történelmi sorsforduló időszakában, mikor még a legszorgalmasabb prózaírók is alig találnak időt, hogy egy diáktalálkozó és egy kerekasztal-beszélgetés között bepötyögjenek húsz-harminc sort számítógépjükbe, mellyel - mellesleg - még csak éppen most ismerkednek. Nehéz utólag megítélni, hogy egykori igyekezetünk - azaz közös házat építeni az európai tárcának -, mennyiben volt Közép-Európa közös jövőjének próféta látomása, és mennyiben vezette a véletlenek szerencsés egybeesése. Az viszont tény, hogy csupán a huszadik század utolsó évtizede igazolta az ilyenfajta rendezvények létjogosultságát. És nem azért, hogy a szebb és bölcsebb Prágára ősidők óta féltékeny Brünnek is legyen egy nemzetközi versenye, hanem azért, hogy egy semleges területen nyíljon alkalom a baráti megmérettetésre. Csehszlovákia kettéosztása, és az ezt követő befelé fordulás, amely nem csupán Csehországban, de más posztkommunista országokban is tapasztalható volt, hosszabb időszakra lehetetlenné tette, de legalábbis megnehezítette a legközelebbi szomszédok közötti nem acsarkodó párbeszédet. Hogyan beszéljünk égető dolgainkról, anélkül hogy a másikat megsértetnénk? A nagy irodalomnak nem feladata, hogy az apróbb perpatvarokat megoldja, a hétköznapi újságírásnak pedig szinte munkaköri leírásába tartozik a különféle csatározások előidézése, lévén hogy a szabad sajtó a konfliktusokat kimondottan keresi. Az Európai tárcának bizonnyal az a nyíltság is előnyére írható, ahogyan az egyes évfolyamok témáit megválasztotta. Míg az 1989-et követő első esztendőkben a verseny a képzeletbeli Kelet- és Nyugat-Európa szerzői közötti megmérettetésnek adott elsősorban teret, az ország kettéválását követően úgy tűnt, hogy legfontosabb feladatunk a két új köztársaság, Csehország és Szlovákia együttműködésének a megerősítése. Most, röviddel a Visegrádi országok várható európai csatlakozása előtt érthető, hogy éppen ezeknek az országoknak kell megismerniük egymás eltérő nézeteit, szempontjait, amelyek már most a legkülönfélébb szinteken összekötik őket, a Brüsszeli legmagasabb politikai szinttől kezdődően, egészen - például - a környezetvédelmi kérdésekig, hogy csak a legutóbbi árvizekre utaljunk, amelyek hol többé, hol kevésbé sújtottak valamennyi közép-európai országot. Nem minden jubileum ok az ünneplésre. De az Európai tárca tizedik évfolyama kétségtelenül alkalom egyfajta visszatekintésre. Ezért is tervezünk az idei őszre Brünnbe egy kétnapos közös konferenciát a tárcák szerzői számára. A kétnapos találkozó munkaprogramján viták és felszólalások lesznek, s a konferencia végén hirdetjük ki a verseny idei nyertesét, a Magyarországról, Lengyelországból, Szlovákiából vagy Csehországból beküldött legjobb tárcát. Nem az a fontos, honnan jönnek, annak az eredménynek lesz ellenkezőleg alapvető fontossága, merre tartanak és hogyan haladnak a visegrádi országok. A tárca felszabadító lehetőséget kínál, hogy kötelező klisék és az eleve adott - mondjuk a lapkiadó által eleve adott - szempontok nélkül, a sajtó nyújtotta metaforikus, nem egyszer látnoki tömörítés révén fejezzük ki magunkat. Éppen a tárca az a műfaj, amely a maga egzaktul nem mindig körvonalazható és egyértelműen nem kategorizálható formájával képes talán leleplezni a társadalom mozgásának irányát valósabb körvonalaiban, mint az a kor intenzív áramlatában egyébként lehetséges.